Tegnap az EA SPORTS FIFA hivatalos Twitter csatornáján kérdezz-felelek zajlott az egyik vezető producer, Santiago Jaramillo társaságában és megtudhattunk néhány újabb érdekességet a FIFA 13 Karrier módjáról.
Leszögezhetjük, a közösség twitterező tagjait a szövetségi kapitányi poszt mozgatja leginkább, erről és a válogatottról érkezett a legtöbb kérdés.
Kiderült, hogy nem csak pár meccs lesz, hanem lesznek tornák is, ideértve a VB-t és az EB-t is, kvalifikációkkal együtt. Úgy látszik hatottak az Euro 2012 visszajelzései és rájöttek, hogy az emberek mégis csak szeretik a selejtezőket.
Az, hogy melyik válogatottól kapunk ajánlatot, függ attól, hogy hol dolgozunk, milyen eredménnyel és a nemzetiségünk is. Azonban olyat nem lehet csinálni, hogy csak a szövetségi kapitányi posztot töltjük be.
Az EA Sports Football Club és annak Katalógusa nagy hangsúlyt kap a Karrier módban is. Az ott megvásárolt dolgokat, mint a cipők, történelmi mezek, stb. menedzserkedésünk alatt is fel tudjuk használni. Csakúgy a Katalógusból tudjuk megváltani azt az opciót, hogy szerkeszthessük a játékosokat.
Keményen dolgoznak az átigazolási rendszeren is, próbálják megoldani azt az irreális helyzetet, amikor a legnagyobb sztárok kiscsapatokba igazolnak, ezzel talán helyre áll a világ rendje is és nem a friss feljutó csapatok nyerik a bajnokságot. A Tehetségkutató Központot is fejlesztik, de részleteket nem árult el.