iOS-en is tolhatjuk majd online

Ismét hírek érkeztek a készülő játék iOS verziójáról, ezúttal a napokban tartott EA Summer Showcase keretén belül jelentették be a változat főbb újdonságait.

Korábbi cikkünkben már közöltünk egy képet, ahol össze tudjátok hasonlítani a grafikát a FIFA 12-es és a FIFA 13-as változat közt, most a lenti képre kattintva még többet megtekinthettek. Ismét kiemelték, hogy az új iPad retina kijelzőnek és grafikus teljesítményének köszönhetően tudnak ekkora ugrást véghezvinni a megjelenítésben. A játékosok arcát, a stadionokat és minden, a meccs körüli elemet sokkal részletesebben ki tudják dolgozni. Ezt nem csak az új iPad fogja tudni, hanem a képek tanulsága alapján az iPhone 4S is biztosan. Továbbra is reméljük, hosz számottevő különbséggel nem kell számolni az iPad2 tulajdonosoknak sem.

Szintén kiderült már az az információ, hogy támadó oldalon a „Skill Moves” gombot 4 irányba tudjuk mozgatni, ami előre definiált cselek végrehajtására fogja utasítani a labdát birtokló játékost. Azonban eddig a védekező oldalon nem esett szó új gombról, most azonban igen. Mégpedig iOS-en először fog debütálni az az opció, hogy segítségül hívhatjuk játékostársunkat.

A Felhasználó felület egyszerűsödik abból a szempontból, hogy nem kell mindenképpen megállítani a játékot különböző taktikai utasítások végrehajtása miatt, ezeket két ujjas gesztusokkal játék közben is végre tudjuk hajtani.

A legnagyobb újítás azonban, hogy bárhol, bármikor játszhatunk egy online meccset most már mobil-eszközünkkel is, az Originen keresztül! Hasonlóan a PC-hez, vagy a cégnél maradva a Mac-hez, fel vehetjük a listánkra barátainkat, versenyzőtársainkat és mehetnek a nagy csaták!