FUT 14 Online Seasons a mobilodon!

Hasonlóan a tavalyi évhez, idén is folyamatosan adja ki az EA Mobile a frissítéseket az aktuális FIFA-hoz, már az ötödiket kapjuk meg és ismét egy nagyon fontos mérföldkőhöz érkeztünk el mind a két mobilos platform életében.

Azt már kifejtették a fejlesztők, hogy az iOS azért élvez elsőbbséget, mert jóval egyszerűbb rá fejleszteni, nem töredezett a platform. Ennek köszönhető, hogy iOS-en exkluzív az online játék lehetősége. Az új 1.3.2-es frissítéssel azonban még egy nagyon fontos szolgáltatással rendelkezik az Apple mobilos platformja: ez pedig nem más, minthogy a játékban alapból elérhető FUT 14 megkapja a FIFA 14 legnépszerűbb módját: az Online Seasonst.

Ezen kívül a frissítéssel fejlesztették a gesztus alapú vezérlést, amit mi elsősorban a táblagépekkel játszóknak ajánlunk. Illetve a leírás szerint elérhetőbb helyre tették a választási lehetőséget, hogy hogyan szeretnénk irányítani. Véleményünk szerint, ez ugyanott van, mint volt, sokkal szembetűnőbb, hogy új ikont is kapott a FIFA 14. Továbbra is Messi van rajta, csak első pillantásra kicsit nehezebb felismerni.

Az Androidon játszók is megkapták a frissítést, nekik a Game Centerhez hasonló jó nevű Google Play Games érhető el. A teljesített kihívásokért pontok járnak és lehet előre lépkedni a tabellán.

A FIFA 14 ingyensen letölthető iOS-re az AppStoreból, illetve Androidra a Google Play Storeból.