FIFA 14: Vegyek új konzolt?

Aktívan részt vett a Microsoft és a Sony is a múlt heti E3 kiállításon, demózták új gépeiket és megtudhattunk róluk újdonságokat is. Az EA pedig bemutatta az ezekre készülő játékait, így a FIFA 14-et is. A következőkben a helyzetet leírva megpróbálunk segíteni, érdemes e új gépet venni, és ha igen mik lehetnek a döntő tényezők.

A FIFA 14, mint ismert új motorral, az Ignite Enginennel érkezik a PlayStation 4 és az Xbox One konzolokra, ami nagy előny a jelenlegi platformokkal szemben. A motorról már többször is írtunk, legnagyobb változás a játékosok intelligencájában és abban lesz, hogy életre kel a környezet, a nézők, pálya melletti személyzet. Sebastian Enrique producer megosztott olyan háttérinformációkat ezzel kapcsolatban, hogy az EA Sports minden részlege hozzátette a magáét, és nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy későbbiekben PC-re is megjelenhessen, ennek egyelőre technikai akadályai vannak. A PS3-ról és Xbox 360-ról ködösen fogalmazott, annak fényében, hogy a Microsoft kifejtette, hogy nem felejtik el a 360 tulajdonosokat, elképzelhető, hogy még pár évig megkapja a fejlesztéseket, ha az Igniteot nem is. Egyébként az Electronic Arts 2017-ig ígéri a játékok támogatását, ha marad a szokásos őszi megjelenés és elnevezés, akkor a FIFA 18-ig.

Aki új konzol vásárlására adja a fejét, annak a magyar piacra vonatkozóan pár dolgot érdemes szem előtt tartani. A PlayStation 4, ha minden jól megy már a karácsonyi szezonban is kapható lesz itthon, míg a Microsoft gépe egyes meg nem erősített hírek szerint körülbelül áprilisban. A PlayStation 4 hivatalos európai ára 399 euró, átszámítva 115-116 ezer forint, ehhez még hozzájön az ÁFA különbözet, valamint az egyéb törvényileg előírt díjak, mint az Artisjus sarc, ebből jön ki az itthoni 125-130 ezer forintos ár. Az Xbox One 100 euróval többe kerül, ha nem változik számottevően az összeg vagy a forint, akkor 160.000 forint alatt nem valószínű, hogy hozzá lehet majd jutni.
Itthon nagy hagyománya van a használt-játék piacnak, ezt a Sony engedi, az Online Pass megszüntetésével úgy tűnik, hogy az Electronic Arts is, azonban a Microsoft nem és ezt folyamatos internetkapcsolattal ellenőrzi is. A játékok mindkét gépre ugyanannyiba fognak kerülni, ám várhatóan borsosabbak lesznek a magyar pénztárcák számára.
Visszatérve egy kicsit a megjelenésre, az állandó (24 óránkénti) internetes ellenőrzés akár azt is lehetővé tennék a Microsoftnak, hogy itthonról az esetleg Angliában vagy máshol megvásárolt Xbox Onet ne enegedje fel Livera, amivel használhatatlanná tennék a konzolt. Erről nincsenek információink, hogy terveznek e ilyet, de a lehetőség a kezükben van.

Visszafele kompatibilitás egyik gép esetén sincs, a Sonynál van lehetőség streamelve futtatni a régebbi játékokat, ekkor azonban bele kell kalkulálni az internet adta korlátokat, mind a grafika, mind a stabilitás terén. Itt száz százalékig biztosak lehetünk benne, hogy technikai akadályba ütköztek, ahhoz, hogy futtatni tudják azokat a játékokat az új dobozokba bele kellett volna zsúfolni a régi dobozok tartalmát is az új mellé.