Kedden megkezdődik a FIFA 13-ra való átállás az Electronic Artsnál. Első körben a webes alkalmazásokat állítják át, majd várhatjuk a FIFA 13 megjelenését.
Szeptember 18-án teszi elérhetővé az EA SPORTS a FIFA 13 Ultimate Team Web Appot, ami az Ulimate Teamünk online kezelését hivatott segíteni, hogy bárhol, bármikor hozzá tudjunk nyúlni. Ez a lehetőség csak a visszatérő játékosokra vonatkozik, akik a FIFA 12-ben már használták az Ultimate Teamet, valamint március 7. és szeptember 7. közt beállítottak egy biztonsági kérdést. Ezzel szeretnének kedvezni azoknak, akik aktívan játszanak az Ultimate Teammel, hogy a FIFA 13 megjelenésére egy erős csapatuk lehessen.
A visszatérő játékosok már a korábban említett ajándékon kívül, amit az első bejelentkezéskor kapnak meg, jó esély van arra is, hogy csak úgy, mint az elmúlt két évben, idén is naponta kapjanak valami ajándékot.