Gyertek el Ti is és hozzatok magatokkal szurkoló tábort is! Július 11-én, szerdán, a Dobozba látogatók újra játszhatják a foci EB-t. Bizonyára akadnak olyanok akik szívesen látták volna más európai nemzeti válogatott önfeledt ünneplését a döntő után. Ha úgy érzed győzelemre tudod vezetni kedvenceidet a virtuális gyepen, gyere el és játszd újra a foci EB-t!
A helyszínről már írtunk némi információt, azonban ebben a cikkben az abszolút részleteket tudhatjátok meg. A kapukat délután 3 órakor nyitjuk meg, ekkor a bejáratnál csinos hostess lányok várnak majd mindenkit. Ők segítenek a gyors és zökkenőmentes regisztrációban is. Mint azt már szintén olvashattátok, a nevezési díj 2 000 forint. Ez azonban tartalmaz 2 darab üdítő italt és egy valóban hatalmas hamburgert. (Nekünk elhihetitek, mi kipróbáltuk!) Itt szeretnénk kiemelni, hogy a helyszínre, az üzletvezetők kérése alapján szigorúan tilos bármilyen élelmiszer behozatala. A rendezvény teljes időtartama alatt, exkluzív ital akcióval várja a Doboz a megfáradt játékosokat. Megközelítés szempontjából igen könnyű dolga lehet minden FIFA fejnek, hiszen a Blaha Lujza tértől körülbelül 5 perces sétára található a Klauzál utcai szórakozóhely. További információk a helyszínről és a megközelítésről ezen a weboldalon találhatóak: www.doboz.pm
A lebonyolítás természetesen a nemzetközileg is elfogadott sztanderdek alapján történik majd. Minden résztvevőnek kötelező lesz elfogadnia a versenyszabályzatot a helyszínen. Ezzel kapcsolatban további részleteket egy másik cikkben közlünk. A szabályzat a hivatalos FIFA Interaktív Világbajnokságon használt irányelveket követi, a legfontosabb kivételeket természetesen külön kiemeljük majd. Türelmetlenebb játékosaink kedvéért fontos megjegyezni, hogy a legnagyobb eltérés a félidők hosszában várható. A jelenlegi állás szerint 2×4 percig kergethetitek a bőrt.
Összesen 10 Xbox360 konzolon folyik majd a küzdelem a bajnoki címért, mely egy 3 fős 120 000 forint értékű sétarepülést foglal magába és a Konzolok Szervize által felajánlott “Bajnok” ajándékcsomagot, ami a nevéből ítélve egy igazán értékes és gazdag pakkot foglal magába. Ahogyan azt már veterán játékosaink megszokhatták, a dobogósok sem térnek haza üres kézzel. A Konzlok Szervize és a Doboz felajánlásával “Bajnok” ajándék csomagot és hivatalos EB koktélt kapnak ajándékba. A “Bajnok” ajándékcsomag tartalmát a cikk alján elhelyezett link alatt tudhatjátok meg hamarosan. A bajnokság csoport mérkőzésekkel kezdődik a helyszín különböző pontjain elhelyezett konzolokon. Az egyes “boxokban” az első jut tovább az egyenes kieséses rájátszásba. A gólkirályok a csoportmérkőzések után hivatalos EB koktélt kapnak ajándékba a Doboz felajánlásával, melyet Budapest legjobb mixere készít el a helyszínen.
Az egyenes kieséses szakasz közben lehetőség nyílik majd az EB hivatalos zeneszerzőjével egy-egy mérkőzést játszani. Karmatronic már napok óra készül az összecsapásra és üzeni ellenfeleinek, hogy “nincs kegyelem!” A döntő mérkőzéseket egy hatalmas kivetítőn izgulhatjátok majd végig és a végső eredményhírdetés után a napot egy egész éjszakán átívelő bulival zárjuk, ahol a budapesti éjszaka legjobb lemezlovasai szolgáltatják majd a hangulatot. Továbbá felhívjuk 18 éven aluli játékosaink figyelmét, hogy az eredményhírdetés után, a Doboz klub kérésére el kell hagyják a helyszínt. A nevezés 16 éven felüliek számára lehetséges.
Várunk mindenkit nagyon sok szerettel, július 11-ém, szerdán, a Dobozban!