Ahogy arról tegnap Facebook oldalunkon már hírt adtunk, úgy tűnik a FIFA 19 legjobb új feature-ét nekünk magyaroknak nem valami új funkcióban kell keresni, hanem a “Rest of the World” menüben, ugyanis úgy tűnik, a MOL Vidi FC remek európai szereplésével nem csak valamelyik sorozat főtábláját biztosította be, de kedvenc játékunkban is bérelt magának egy helyet!
Augusztus 20-án a FIFA Náticos Twitter-csatornája hozta a hírt, miszerint hat új kelet-európai csapatot üdvözölhetünk a FIFA 19-ben. A listát olvasva végre mi magyarok is felkaphattuk a fejünket, hiszen az FC Krasnodar, a Vorskla Poltava, az FK Jablonec, a Red Star Belgrade és a Bate Borisov mellett MOL Vidi FC neve is feltűnt! Persze, logikusan végiggondolva, ebben semmi meglepő nincs, hiszen az EL főtábláját már mindenképp elérte a székesfehérvári egyesület, de ha jól szerepelnek az AEK Athén ellen, még a BL-ben is találkozhatunk a magyar nevekkel.
Mi hozta el a változást?
Persze, volt már rá példa, hogy jól szerepelt Európában hazánk valamely csapata, elég ha a BL-résztvevő Debrecenre gondolunk vagy az EL-t már egyszer bebiztosító fehérváriakra emlékszünk, mégis 19 évet kellett várnunk, hogy újra magyarországi klubcsapatot vezethessünk. A kulcs ezúttal az EA SPORTS idei legnagyobb igazolása, a Bajnokok Ligája és az Európa Liga hivatalos lincencének beszerzése. Azáltal, hogy a kiadó megegyezett az UEFA-val ezekről a jogokról, sejthető volt, hogy a srácoknak a teljes játékélmény érdekében a minden résztvevő csapatot fel kell mutatni a játékban.
Ezzel mi csak nyerünk, elképesztően megnőnek a lehetőségek, új játékmódokat várhatunk, a karrier mód még életszerűbb lehet és akkor még csak el sem rugaszkodtunk a földtől. Ne felejtsük el azonban, hogy noha több egymástól független forrás is lehozta a Vidi szereplését a 19-ben, egyelőre hivatalos megerősítést erről még nem kaptunk.
Milyen értékeket várhatunk?
Egyelőre csak tippelhetjük, hogy a Vidi játékosai milyen erősségűek lesznek a játékban, de talán a külföldön játszó magyar játékosok alapján elkezdhetjük megtippelni, hogy mit várhatunk a fehérvári kezdőtizenegytől. Az alábbiakban megnézhetitek, hogy a FIFA 18-ban Ultimate Teamben szereplő honfitársaink milyen értékekkel bírtak.
A listán szereplő játékosok közül valószínűleg a lengyel és amerikai ligában szereplők lehetnek a legközelebb a Vidi keretének erősségéhez, így érdemes vetnünk egy pillantást Németh Krisztián, Gyurcsó Ádám vagy Sallói Dániel értékeire. Ez alapján azt tippelhetjük, hogy a székesfehérvári kezdőcsapat nagyjából 63 és 71-es értékek közt szóródhat majd szét, de reménykedjünk a minél jobb besorolásban. A legjobb minden bizonnyal a Scepovic testvérek valamelyike, vagy Loic Nego lehet, de minden bizonnyal Huszti Szabolcs vagy Vinicius is jó számokra számíthat a szeptember 25-én megjelenő játékban.
Mi volt a korábbi FIFA-kban?
Elég messzire kell visszanéznünk, hogy magyar klubcsapattal találkozzunk a FIFA-történelemben, hiszen már bőven nagykorúvá vált a játék “magyartalansága” – legutoljára a FIFA 2000 büszkélkedhetett NB1-es egyesülettel. Ebben a részben a BL-selejtezős MTK-val léphettünk a pixelgyepre és vihettük akár BL-győzelemig a Hungária körúti együttest. Sokan nem tudják, hogy nem csak a kék-fehérek, de egy évvel korábban a 99-es számmal jegyzett FIFA-ban az Újpest is szerepelt – méghozzá az MTK-val közösen. Na, azt nem tudjuk, hogy arra meddig kell várni, hogy legközelebb két magyar csapat is helyet kapjon a játékban, mi drukkolunk, hogy ez minél korábban bekövetkezzen… Na meg annak, hogy az AEK elleni jó szerepléssel a nagyobbik nemzetközi ligában folytathassa a Vidi, hogy aztán szeptembertől mi magunk is megmutathassuk velük a virtuális színtéren!