FIWC: Csokival beszélgettünk

A prágai FIWC kapcsán a magyar selejtező győztesével – aki sikerével kvalifikálta magát a prágai selejtező legjobb 16 versenyzője közé – csokival készítettünk egy interjút, melyben elárulja miként értékelte sikerét, hogyan készül a prágai küzdelmekre, valamint egyéb érdekességekről is mesél nekünk.

 

fiwc-default

 

Magam is szemtanúja voltam a hazai FIWC-n aratott sikerednek, eszméletlen volt a döntő mérkőzés. Hogyan emlékszel vissza ezekre a csodás pillanatokra?

 

Amikor megkaptam a piros lapot 1-0-nál megijedtem, mégis, talán azért mert nem ez volt az első döntőm, gyorsan váltottam, behoztam még egy védőt, és a magas indításaimmal operáltam, illetve bíztam a szerencsémben ami az egész torna alatt mellettem volt.
Úgy tűnik a gyors reakciód a kiállításra alapjaiban meghatározta a mérkőzést. Így utólag már mindenki tudja, jól döntöttél. Még egyszer gratulálok hozzá! Hogy érzed azóta mennyiben fejlődött a játékod, illetve hogyan készülsz a prágai top16 küzdelmeire?
Azt hiszem nem én voltam a tornán a legjobb játékos, viszont én voltam a legmagabiztosabb és mégis csöndben haladtam előre, azóta még gyorsabb, még pontosabb lett a játékom. Felkészülésem nem vesz igénybe sok időt, nem játszom eszméletlenül sokat, talán heti 5-6 órát, azt viszont külföldi “nagy ágyúk” ellen teszem, akiktől tudok tanulni olyan dolgokat amik segítségemre lehetnek Prágában.
Mennyire ismered a lehetséges ellenfeleket? Vannak esetleg ezek közül olyan nagy ágyúk akikkel Prágában is szembe kell majd szállnod?
A Csehek közül egy játékost, Kulist ismerem, ő negyedik lett a 2009-es FIWC-n, valamint úgy tudom Belgiumból érkezik egy Bryant nevű srác, illetve a spanyolok egyik legjobb játékosa, a múlt évben Olaszországban 2. Ralfitita is gondolkodik az induláson.

 

fiwc
Ha már itt tartunk gondolom hallottál róla, hogy számtalan honfitársad is szerencsét próbál, nagy riválisaid közül Tamat, valamint a PC-s FIFA-sok képviseletében az SKZI klán játékosai, szabby és jómagam is úgy néz ki mindenképp ott leszünk a helyszínen. Tőle, illetve kicsit viccesen hangzik, de tőlünk mennyire tartasz?

 
A PC-seket sajnos nem nagyon ismerem, de hallottam róluk, így mindenképpen veszélyt jelenthetnek. Tamat régi barátom és riválisom egyben, két hete épp egy kisebb élő verseny elődöntőjében vertem meg, de nem utasítanék el egy Tamat – Csoki döntőt Prágában. Nektek pedig sok sikert kívánok, úgy gondolom ez egy olyan torna ahol bárki nyerhet, bár én Ralfititát tartom a favoritnak.
Említetted, hogy nem igazán ismered a PC-seket. Fel is hívnám egy cseh kiválóságra, Kubelre a figyelmed, aki egy magyar PC-s csapatban, a WotB-ben játszik, és a Magyar Klánligában hétről hétre bizonyítja miért is az előkelő 12. helyet foglalja el az ESL európai 1on1 ranglistáján. Mit gondolsz mennyiben tudnád felvenni a harcot az ilyen kaliberű játékosok ellen, főleg, hogy az aktuális PC-s FIFA 2006 óta nem hasonlított ennyire a konzolos változatra?
Azt gondolom hogy ez két külön világ, a PC-seknél  sokkal fontosabb a klán, nálunk igazából csak az egyéni eredmények számítanak, valamint nekem a születési betegségem miatt klaviatúrával nem fekszik a játék , de gamepaddal lehet egyszer kipróbálom magam, mivel több konzolos, például Ayhan átváltott PC-re és ott is szép eredményeket ér el.

 

eslheader1
Feltétlenül ajánlom egyszer neked is. Valóban más világ, mindkettőnek megvannak a maga szépségei és kihívásai. Végül még arra lennék kíváncsi, hogy nem aggódsz-e amiatt, hogy mire a verseny a Top16-os szakaszához érkezünk, az ellenfeleid már mind játékban lesznek, te pedig első tétmérkőzésedet fogod játszani. Mekkora teher lesz ez számodra?
Azt gondolom ez egy kétélű dolog, egyrészt ők valóban túl lesznek már nem egy meccsen, viszont aki részt vett már ilyen eseményen az tudhatja, hogy rendesen fárad az ember agya, főleg, hogy egy egynapos eventről beszélünk. Azt gondolom hogy nem most vagyok a legközelebb a kijutáshoz, mert 2008-ban egy meccsre voltam tőle, múlt évben 3-4 helyen múlt online, de idén vagyok a legnyugodtabb, és hát csak 4 meccs…
Kívánom, hogy ez idén sikerüljön, a helyszínen fogunk szorítani neked, de ne várd, hogy ha összesorsolnak minket feltett kezekkel vágunk bele a mérkőzésbe. Félre a viccel, erre persze nincs reális esély, arra annál inkább, hogy teljesüljön az álmod. Eredményes felkészülést, sok sikert és szerencsét kívánunk a szerkesztőség nevében és köszönjük, hogy rendelkezésünkre álltál.
Én is köszönöm, Hajrá MAGYAROK!