FIFA 16: Urald a közepet!

A FIFA sorozat fennállása óta a játékmenet sokat változott, azonban egyes alapvető elemek mint a passzolás, ívelés, szerelés és kapura lövés változatlanok maradtak. Idén a FIFA 16 egy újabb változót igyekszik beilleszteni az előző képletbe. 

Eddig is lehetőségünk volt pontos előreívelésre vagy szöktetésre a játékban. Azonban sok esetben tapasztalhattuk azt, hogy a játékszer egyszerűen elakad a saját vagy az ellenfél játékosaiban. Ekkor szokott minden valamire való játékos a fejéhez kapni: “oh, csak egy centivel kellett volna jobbra!” A FIFA 16 egy merőben új mechanizmussal készül veszélyes dinamizmust vinni az ősszel debütáló játékba a “Passing with Purpose” névre keresztelt funkcióval. 

image_0.img

Egy az erre a célra fenntartott gomb segítségével, klinikai pontossággal indíthatjuk meg a labdát a megfelelő irányba kijátszva az apróbb réseket az ellenfél védelmében. Ezek után már nem kell vakon a szöktetésre hagyatkoznunk, reménykedve abban, hogy a számítógép megfelelő irányba tereli a labdát. 

A szabadság viszont kockázattal is jár. Fenn áll majd a lehetősége annak, hogy nem megfelelően mérjük fel a helyzetet vagy virtuális avatarunk egyszerűen hibázik egyet. Ennek köszönhetően egy elég kifinomult, igazságos labdabirtoklási rendszert kapunk a FIFA 16 játékban.

Ti melyik funkcióra építitek a játékotokat? Írjatok kommentet a cikk alatti mezőbe, vagy beszélgessetek velünk a Kispadon!