FIFA 16: NASL?

A cikk apropója nem lehet más, mint a ma éjszakai rangadó, melyen a spanyol válogatott leggólerősebb játékosai, a Seleccion legeredményesebb “Hetesei”, Raúl és David Villa néznek egymással farkasszemet.

Az amerikai labdarúgás számunkra kicsit ismeretlen, de ha másért nem, Németh Krisztián parádés amerikai bemutatkozása kapcsán nekünk is látóterünkbe került. Bizonyára sokan kedvenc labdarúgóik kedvéért már korábban is képesek voltak virrasztani, és megismerni az ottani bajnokságok – európai szemmel minimum érdekes – védjegyeit. A két legenda összecsapása ennek kapcsán is érdekes, ugyanis hiába játszanak egy városban, két különböző ligában  szerepelnek. A Raúl vezette New York Cosmos a címben említett NASL tavaszi bajnoka, David Villa csapata, a New York City FC pedig az MLS sereghajtója, azonban nincs ok a reménykedésre, valamint nincs ok az aggodalomra sem, hiszen a két bajnokság között nincs átjárás. A két alakulat ennek ellenére ma este összemérheti tudását, ugyanis a US Open Cup lehetőséget biztosít, hogy kiderüljön, melyik klub az Észak-amerikai bajnokságok legjobbja. A rangadó győztese közelebb kerülhet az említett címhez, ugyanis a legjobb 16 közé jutás a tét. További érdekesség a mérkőzés kapcsán,  hogy a napokban Frank Lampard is csatlakozott a vendégek keretéhez, azonban a bemutatkozására még minden bizonnyal egy ideig várni kell. A spanyol vonatkozást, és az összecsapás színvonalát azonban tovább fokozhatja a Cosmos veterán Európa bajnoka, Marcos Senna pályára lépése.

Miért is lehet ez a mérkőzés téma a közelgő FIFA 16 kapcsán? Az elmúlt hetek pletykái, valamint a Cosmos egykori legendás labdarúgója, és mai napig fontos reklámarca, Pelé feltűnése az E3-as videóban talán elég alapot biztosít ahhoz, hogy körvonalazódjon a sokak által várt bejelentések egyike, egy új bajnokság megjelenése a soron következő epizódban. Noha ez a pletyka egyelőre elég instabil lábakon áll, mégis érdemes odafigyelni a spanyolok legnagyobb gólvágóira, hiszen talán utoljára láthatjuk őket egymás ellen pályára lépni.

A mérkőzést magyar idő szerint csütörtökön (ma éjszaka) 01:30-tól a OneWorldSports online televíziós csatornán élőben megtekinthetitek!