Augusztus 12-én került sor egy nem mindennapi FIFA 12 tesztelésre, mely a FIFA Klub rendezvénysorozatnak is otthont adó Club4Players szórakozóhelyen került megrendezésre. A rendezvényre a sajtó képviselői mellett, meghívást kaptak hazánk profi fifásai is, akik a helyszínre érkezés után azonnal belevetették magukat a játékba.
Természetesen miután már mindneki kellően kijátszotta magát, azonnal kérdésekkel bombáztuk meg őket, hogy azok akik nem lehettek jelen az eseményen első kézből értesüljenek a játékélményről és az egyéb újdonságok által nyújtott benyomásáról a profi játékosoknak. Szigorúan ABC sorrendben következnek a vélemények:
“Hello, Keller Dávid ‘ownex” vagyok a WotB-től!
1. Pár mérkőzés után hogy tetszenek az idén bevezetésre kerülő újítások?
– Őszintén megmondva én rettentően örülök az idei változtatásoknak! Mivel a játékmenet egyszerűen végre a valóságot tükrözi. Rettentő nehéz áttörni a jó védelmeket, hála Istennek. A támadójáték átveszi a szerepet most már, de rettentően pontosan kell passzolni, ívelni és a támadásokat befejezni, egyszóval, sokkal nehezebb gólt lőni.
2. Hogy érzed, az újításoknak köszönhetően mennyit kell változtatni a játékstílusodon, hogy tartani, esetleg erősíteni tudj a szinteden?
– Úgy érzem, hogy ez az új játékmenet tökéletesen passzol a játékstílusomhoz. Szeretem kijátszani a támadásaimat és ha jól cselezel is mellette akkor nyert ügyed van. A beadásokat kell sokat gyakorolnom, hogy ez a támadásban is előnyömre váljék.”
“Helló! Nagy Ádám “b1g1” vagyok a KD-gaming-től!
1. Pár mérkőzés után hogy tetszenek az idén bevezetésre kerülő újítások?
– Ezzel kapcsolatban az a véleményem, hogy a védekezés nagyon tetszik. Végre nem a védelmi hibák, bugok tömkelege miatt kell szenvednünk, hanem csak a saját támadó játékunk sikerességétől függhet a győzelem. Az új ütközési rendszer is nagyon tetszik és valósághű.
2. Hogy érzed, az újításoknak köszönhetően mennyit kell változtatni a játékstílusodon, hogy tartani, esetleg erősíteni tudj a szinteden?
– A támadást kell mindenkinek fejleszteni, ahogy nekem is. Akár 100%-ra is ki kell majd alakítani egy helyzetet a gólhoz. Azt hiszem, hogy a tika-taka beválhat ebben az új fifában!”
“Gabu vagyok.
1. Pár mérkőzés után hogy tetszenek az idén bevezetésre kerülő újítások?
– Legelőször amikor leültem a konzolos verzió elé sok különbséget nem éreztem a FIFA11-hez képest. Aztán jöttek az első ütközések, illetve bonyolultabb passzok akkor realizálódott, hogyan is hatnak a játékra az újítások. Hamarabb kellett passzolni, nem lehetett sokat cipelni a labdát. Védekezésben nagyon fontos lett az ütem, hogy mikor nyomod meg, hogy odalépjen. Ahogy észrevettem a játékosok ugyanúgy leszerelik a “semmit” amikor nincs ott a labda, tehát ha rossz ütemű a szerelés könnyen átmennek rajtunk. A játék sebessége a PC-s verzión eléggé lelassult, ez szokatlan is volt, véleményem szerint tartották azt amit beígértek, miszerint ugyanazt a játékot kapjuk minden platformra.
2. Hogy érzed, az újításoknak köszönhetően mennyit kell változtatni a játékstílusodon, hogy tartani, esetleg erősíteni tudj a szinteden?
– Én a PC-s verzióval játszottam többet, szerintem mindenképp változtatni kell majd a játékstílusomon. Eddig a védelemre hajaztam bunkerfociszerűen inkább átadva a területet az ellenfélnek, ezután valószínű az egész pályás letámadás lesz a fegyverem, hiszen a passzolás sokat javult a 11-hez képest. Az impact engine-nek köszönhetően most pár meccs után úgy gondolom a labdaszerzés biztosabb és könnyebb lesz. Ezt gondolom pár meccs után, persze lehet néhány hét gyakorlás után ez változni fog…ez még a jövő zenéje.”
A FIFA 12 szeptember 29-én kerül a boltok polcaira hazánkban. Addig is számtalan előrendelési lehetőség akad a világhálón, illetve jelenleg csapatunk a németországi Kölnben igyekszik minden friss információt eljuttatni hozzátok a játékról, mely a GamesCom rendezvény keretein belül kerül ezen a héten bamutatásra minden létező platformon.