FIFA 12: Javító csomag

Örömmel jelentjük, hogy hamarosan érkezik egy frissítés a FIFA Ultimate Team (FUT) és az EA SPORTS Football Club (EAS FC) szolgáltatásaihoz a FIFA 12 játékon belül. A javító csomag Xbox360 rendszereken az egész világon, illetve Észak Amerikában PlayStation 3-on március 13-án lesz elérhető. Az európai PSN hálózaton és mindenhol máshol pedig március 14-én lehet majd hozzáférni a kiegészítéshez.

 

A frissítés alkalmával egy sor új nagyszerű funkcióval bővül a játék mindkét része (FUT és EAS FC). Ezek mellett természetesen néhány hibát is orvoslol majd a kiegészítés kettő kiemelten fontos probléma mellett, ami az FUT közösséget érinti: új védelmet kapnak az FUT felhasználók az átverős üzenetek és adathalászok ellen, valamint a mérkőzések végén főleg PlayStation 3 és PC-n jelentkező váratlan kapcsolat vesztést is javítja majd a kiegészítés. Ehhez hozzátartozik, hogy a játék frissítésével a FUT webes alkalmazást is naprakésszé kell tenni. Emiatt Március 12-én, budapesti idő szerint reggel 8 órától, egészen március 16-ig elérhetetlen lesz a webes felület a FUT felhasználük számára.

 

A játékosok biztonsága mindennél fontosabb!

 

Az Electronic Arts közösségi részlege kivételesen büszke arra a hatalmas és kitartó rajongó táborra mely a FIFA Ultimate Team köré épült. Ezért igyekeznek a fejlesztők ennek megfelelően kiemelt figyelmet fordítani. A mai napon közzétett javítás csak az egyik része azon szolgáltatásoknak, melyek folyamatsoan bővülnek. Ezért a legfontosabb a jelenlegi felhasználók védelme.

 

A márciusban érkező frissítés alkalmával a következők változnak az FUT rendszeren belül, hogy lecsökkenjen az átverések és adathalász felhasználók aktivitása:

 

– Csak azoknak lehet üzleti ajánlatot tenni, akik a baráti listán szerepelnek!

– A javítócsomag letöltése utáni első belépésnél, egy egyedi választ kell megadni a beállított biztonsági kérdésre!

– Ha bárki egy másik játékkonzolról csatlakozik az FUT felhasználóhoz, megkell adnia a beállított egyedi választ a biztonsági kérdésre.

 

Természetesen ezek a lépések csak megnehezítik az adathalászok dolgát, de nem szüntetik be azok tevékenységét. Ajánlott nem tovább adni a felhasználói adatokat harmadik félnek. Az EuroFIFA bajnokságon belül, semmilyen esetben sem kérjük a jelszavát senkinek az Electronic Arts azonosítóhoz vagy a PSN hálózathoz. Maga az Electronic Arts munkatársai sem kérnek e-mailben jelszót vagy egyéb más felhasználói adatot. Fontos megjegyezni, hogy azon weboldalak vagy személyek akik belépési adatokért cserébe próbálnak értékesíteni bizonyos virtuális tartamakat a játékon belül, nem megbízhatóak és az EA SPORTS óvaint mindenkit az alternatív kereskedelemtől.

 

Mérkőzés utáni kilépések

 

PlayStation 3 és PC platformokon sokan tapasztalhattak idegesítő kapcsolatvesztést egyes mérkőzések után, amikor is a rendszer úgy érzékelte, hogy kiléptek játék közben. Ezt feltehetőleg az egyes routerek biztonsági rendszere okozta, mely valahogyan blokkolta a FIFA 12 által küldött csomagok egy részét. Azon felhasználók, akik emiatt szenvedtek hátrányt FUT mérkőzések közben, plusz ajándékokat kapnak felhasználói profilukra. Természetesen ehhez bizonyítani kell, hogy ez a probléma fenn állt. Javasoljuk a technikai támogatás igénybevételét további részletekkel kapcsolatban.

 

 

A márciusi frissítések pontos listája:

 

FIFA 12 ULTIMATE TEAM

 

Kereskedelem

 

– Csak barátoknak lehet ajánlatokat tenni.

 

– Új üzenetküldő rendszer lép életbe.

 

– Új felépítése lesz a játékos piacnak.

 

– A licit plafon 10 millióról 15 millióra változott.

 

 

Bajnokságok

 

– Érték intervallumok lesznek hozzáadva a játékhoz, új paklikkal és kiegészítőkkel.

 

– Az adott bajnokságok nyereményei a belépés előtt láthatóak lesznek.

 

– Új díjazási rendszer kerül bevezetésre, attól függően, hogy hány alkalommal lépett be valaki az adott bajnokságba.

 

– Új bajnokság kritériumok lesznek elérhetőek, függően attól, hogy a felhasználó csapatában szereplő játékosok több ligából, nemzetiségből vagy klubból lettek összeválogatva.

 

– Nem lehet végtelenségik résztvenni egy-egy bajnokságon.

 

– A csapat részvételéhez szükséges elvárások a csapat képernyőn is láthatóak lesznek, kiemelve azokat melyek nem egyeznek az adott bajnokság kritériumaival.

 

– Új nehézségi szint kerül a játékba: Ultimate Difficulty – a legendás mesterséges inteligencia keveredik az elméleti 100%-os csapat összhanggal.

 

 

Csapat építés

 

– Egy új varázsló segít majd a gyors és hatékony csapatépítésben.

 

– Mostnatól a kezdő felállások másolhatóak lesznek, hogy egyszerűbben lehessen őket variálni.

 

– Az összhangot mutató vonalak mostantól egyértelműbbek lesznek: rossz – piros, közepes – narancs, tökéletes – zöld.

 

 

Hét játékosa

 

– Betekintési lehetőség a hét csapatának részleteibe.

 

– A hét csapata játékosainak adatai is megtekinthetőek.

 

– Egy navigációs ablak segítségével az elmúlt hetek csapatai is megtekinthetőek.

 

Hiba javítások

 

– Kapcsolatvesztési gondok javitva PS3 és PC platformokon.

 

– Egy nemrégiben felfedezett hiba javítva, miszerint egyes esetekben az ellenfél csapatának játékosait tudták irányítani a felhasználók.

 

– Amennyiben egy PC játékos ALT+TAB billentyűkombinációval a játék elején elhagyja a képernyőt, nem kap pontot egyik fél sem.

 

– Több mint 100 játékos is hozzáadható a figyelő listához kapcsolatvesztés nélkül.

 

 

EA SPORTS FOOTBALL CLUB

 

– A felhasználók mostantól szűrhetnek képességek alapján is játékosokra. Az ellenfél tapasztalati szintjéhez mérten lehet több-kevesebb tapasztalati ponthoz jutni. Ennek ellenére ugyanúgy csak egyetlen alkalommal érdemelhető ki, egy-egy EAS FC Kihívás.

 

– Az EAS FC Kihívások mostantól Légy Profi elven is képesek, játékos specifikus feladatokat róni a felhasználónak, az egész csapatra vonatkozó objektívák helyett.

 

– Az EAS FC Kihívások mostmár sárga lapos helyzetből is elindíthatóak, hogy sokkal melegebb körülmények között kezdődhessen a mérkőzés.

 

– Az EAS FC menü Xbox360-on a “BACK” gomb segítségével érhető majd el, míg PS3-on a “SELECT” gomb segítségével ugrik fel.

 

– The [X] Button has replaced the [BACK] button to open up the EA SPORTS Football Club hub on Xbox 360, while the [SQUARE] button has replaced the [SELECT] button to open up the EAS FC hub on PlayStation 3.

 

– Új szintlépési animáció!

 

Hibák

 

– Néhány felhasználó nem kapott tapasztalati pontot a kihívások teljesítése után. Ezt a hibát orvosolja a kiegészítés.

 

fifa 12

 

Mint láthatjátok nagyon sok kisebb-nagyobb változtatással jelentkezik az EA SPORTS a tavaszi időszakra vonatkozóan azok számára akik maradnak a jóöreg FIFA 12 mellett. Természetesen a webes felületek is hatalmas változásokon esnek majd át, az egyik legfontosabb talán ezek körül a teljes képernyős mód, mely bizonyára főleg a kisebb méretű netbook tulajdonosoknak kedvez majd leginkább. Amennyiben további kérdésetek van a kiegészítésekkel kapcsolatban vagy magáról a játékról beszélnétek, kommenteljetek a hír alatt vagy Facebook rajongói oldalunkon.