Mindenek előtt szeretnénk megköszönni mindnekinek, aki követett minket mIRC-en és együtt izgulta végig a sajtókonferenciát. Egy igazán jó hangulatú kibernetikus beszelgetés kerekedett ki, aki nem vett benne részt az sajnálhatja, hogy lemaradt. A sajtótájékoztató 1 óra hosszan tartott, többek között szó volt az összes nagy címről, mely idén vagy jövő év elején érkezik. Ezek közül az általunk legjobban várt játékról, a FIFA 12-ről is kiderült egy igen meglepő információ. Ezen kívül bemutatkozott egy régi cimbora is, új köntösben!
Azok akik esetleg lemaradtak volna a sajtótájékoztatóról, pótolhatják lemaradásukat a cikk alján található linken keresztül. Viszont lássuk, mi az amit megtudhattunk a játékkal kapcsolatban ebből a közel 7-8 perces beszámolóból.
A FIFA 11 nagy meglepetése talán nem csak a PC-s verzió előrelépése volt, hanem a sokak által kedvelt Ultimate Team ingyenessé tétele is meglepően sikeres döntésnek bizonyult a kiadótól. Idén ennél is tovább lép az EA SPORTS, ugyanis az Ultimate Team többé már nem letölthető tartalomként fog szerepelni a repertoárban, hanem a játék konzolokra megjelenő verziójában “gyárilag” lesz elérhető. Azok akik nem bírják már kivárni a megjelenést, ami idén is október környékén várható, szeptember 20-án már kezdhetik is építgetni csapatukat az Ultimate Team online felületén.
FIFA 12 Demo:
- Szeptember 13. – Demo
Játszható csapatok a demo verzióban:
Barcelona, Arsenal, Man City, Marseille, Dortmund és AC Milan
Idén mivel több mint 1 milliárd mérkőzést játszottak le a FIFA rajongók szerte a világon, ezért a fejlesztők úgy gondolták, ideje mégtöbb online támogatást adni a játéknak. Ezért megerősítették, hogy az EA SPORTS Football Club és az ehhez tartozó további extra lehetőségek kiemelt helyet kapnak majd a játékban. A cél természetesen a töbmillió FIFA rajongó összekapcsolása egyetlen hatalmas felületen. Itt lehetőség nyílik majd valós labdarúgócsapatokon alapuló klubokhoz való csatlakozáshoz, és a tagok közötti versengéshez is. Ezzel együtt természetesen a klubok egymás ellen is megküzdhetnek majd, ezzel előrelépve a világranglistán.
A FIFA STREET legújabb része is bemutatkozott már rögtön az esemény elején. Részletesebben egy teljesen külön rovatban is foglalkozunk majd vele, természetesen. Elöljáróban annyit tudunk elmondani, hogy minden tulajdonsággal rendelkezni fog játékmenet szempontjából, amivel a FIFA 12.
FIFA 12 Teljes Játék megjelenés: SZEPTEMBER 29.
>> Sajtótájékoztató megtekintése <<
(Elérhető!)
FIFA STREET Trailer: