Az EA Canada már az első konzolra megjelent FIFA játék kapcsán megkezdett kísérletezni a hardware által nyújtott lehetősségekkel. Elsősorban a PlayStation 3 analóg karja jelentett hatalmas innovációt a játékosok irányításával kapcsolatban. A klaviatúrával szemben nagyságrendekkel finomabb és pontosabb vezérlés lehetőssége nyílhatott meg a játékosok előtt. Azonban a vezérlő kialakításának köszönhetően, igen hamar a mesterévé tudunk válni az analóg karoknak. Ezzel is lélegzetellállítóan pontos passzokat és gólókat szerezve az ellenfél ellen.
Ezért is ébredtek rá a készítők arra, hogy minél inkább nehezíteni kell a játékosok dolgát ezzel növelve a realizmust is a játékban. Az alap elmélet igen egyszerű: egy valós labdarúgó mérkőzést egy 11 fős abszolút egyénekből álló társaság játszik, csapatonként. Minden játékos egyedi személyiség jegyekkel, egyedi képességekkel rednelkezik. Van aki kerüli az erősebb fizikai kontaktust másokkal, azonban van aki meg lerohanja az ellenfelet. A különböző profi virtuális bajnokságok alkalmával, a virtuális játékosok vislekedése is sokkal inkább megfigyelhető a fejlesztők számára. A 2010-es FIWC alatt előtérbe kerültek a program olyan hiányosságai, melyek könnyed kihasználhatósága igazságtalan előnyhöz jutathatja az adott játékost. Ilyen többek között a sokak által bírált “ping-pong” passzolás is vagy a kapus feje fölött könnyedén átemelhető labda (esernyő).
Képünk illusztráció! forrás: fifasoccerblog.com
A FIFA 11-ben ezért a Personality+ rendszer felel a játékosok egyedi viselkedéséért, melyet több mint 17 000 szakember értékelése alapján állítottak össze az EA Canada munkatársai. MInden játékos pillanatnyi teljesítménye és labdához való viszonyulása nagyban függ az aktuális fáradékonyságtól, fizikai paraméterektől (súly, magasság, erő) és szellemi képességektől. Ezért is fordulhat elő olyan eset, amikor egy általunk igen kedvelt, alapjában véve jó képességű játékos is könnyedén elveszít egy magasabb átadást vagy zavarba jön egy ziccerhelyzetnél és emiatt kihagyja a lövést. Ennek eredményeképpen, nem mindegy kivel, mikor és hova passyoljuk a labdát. Illetve sokkal nagyobb hangsúly nehezedik a taktikára és a helyes csapatfelállásra is, melyet manapság minden nívós profi versenyen megengednek a szervezők.