Aki követi a Facebook-oldalunkat láthatta már egyik tagunk leköszönését. Szerettük volna, ha “megfelelőbb formában” tudunk tőle búcsúzni, igy úgy döntöttünk, hogy jelen posztban közöljük a tényeket. SzilardK, akinek hála több FIFA-ba is kerülhetett magyar bajnokság, elhagyja az EuroFIFA csapatát.
A döntésről tegnap értesített minket, mi pedig elfogadtuk az indokait. A FIFA-sorozat nem támogatja már egy ideje a “hivatalos” moddolást, mi az EuroFIFA-nál pedig továbbra is tartottuk magunkat, hogy a nem hivatalos kiegészítőket nem igazán promótáljuk. SzilardK pontosan abba a szűk körbe tartozott, akik remekül bántak a FIFA-széria beépített szerkesztőjével, és évről-évre hozta el nekünk a magyar első osztály csapatait, a tőle megszokott minőségben. Első lépésben, mellékelném azt az üzenetet, amit ő is kitett a Facebook-felületünkre:
Úgy döntöttem, hogy sok év után elhagyom a csoportot. Sok éven keresztül szerkesztettem és folyamatos frissítem a szilardK OTP ligát, de mára sajnos nem opció a Fifa-ban. Köszönök minden támogatást és további sok sikert kívánok az oldalnak.
szilardK
Természetesen mi is köszönjük a segítséget és, amint lesz lehetőség a FIFA-szériában hasonló szerkesztésekre, úgy SzilardK lesz az első, akit hívunk, hogy összerakja a legjobb magyar ligát, amit csak lehet! A cikkünk végére idéznék egy részletet Magor kollégától, aki így irt korábban SzilardK-ról:
Néhány hónappal ezelőtt, a már egyébként FIFA kiegészítések terén igen tapasztalt munkatársaink arra a feladatra válalkoztak, hogy felkutatják azt a magyar OTP Ligát, ami a legélethűbben hivatott ábrázolni a Nemzeti Bajnokságunk 1. osztályát a játékban. A csapat szeme szinte azonnal megragadt Kocsis “SzilardK” Szilárd CC-ben megalkotott ligáján. Sokat mondott el munkájáról maga a bajnokságban szereplő csapatkeretek élethűsége és a játékosok értékelésének korrektsége. Példának okáért, akadt olyan játék, ahol egyes magyar csapatok magasabb osztályozást kaptak, mint a világ élvonálab tartozó külföldi együttesek. A pozitív meglepetések sorozata azonban itt nem állt meg. A Zala megyei, mostmár szerkesztő kollégánk, a játék atmoszférájába simuló logókat és mezszíneket használt, melyek szinte elfelejtedték velünk, hogy a letöltés nem gyári tartozéka a játéknak.
Kedves SzilardK, köszönjük az eddigi munkáid és további sok sikert a folytatásban!
Ti használtátok anno valamelyik OTP Bank ligát? Írjátok meg kommentben a véleményeiteket!