Az első Euro

Mint azt mindenbizonnyal mindenki tudja nem az idei lesz az első hivatalos EB videojáték az EA részéről. Egészen 2000-ig kell visszamennünk az időben, hogy megtaláljuk azt.

2000. április 28-án kezdték meg az árusítását az azévi hivatalos Euro 2000 videojátéknak, amit már az EA Sports készített. (Az 1996-os torna videojátékát még a Gremlin Interactive készítette). Belgium és Hollandia közösen rendezte azt a labdarűgó európa-bajnokságot, amit Franciaország nyert Olaszországgal szemben úgy, hogy a hosszabbításban kiegyenlítettek, majd a 103. Trezeguet aranygóljával megnyerték a mérkőzést.
Korábban a FIFA 2001-nél leírtuk az Euro 2000-ről, attól függetlenül, hogy a játék a FIFA 2000-en alapult, letette az alapjait a következő FIFA epizódoknak. A leglátványosabb újítás a grafikán volt, ez pedig a mezek piszkolódása. Viszont, ha már a mezeknél tartunk, sajnos egy negatívumot is meg kell említenünk. Ugyanis, hiába volt teljes licensze az Electronic Artsnak az EB-re, egyszerűen a mezek kimaradtak a sorból. Minden egyes válogatott egy gép által generált mezben játszik, ami az ország zászlajának szineiből lett összeállítva, címer helyén pedig az EB logója szerepelt. Ezt leszámítva negatívumot nem tudunk felróni a játéknak. A hangulat pazar, a játékmenet szintén. Ráadásként a magyar embernek jól esik, hogy a kommentátor ismeri néhány játékosunk nevét.

Nézzétek meg a videónkat a játékról és kapcsoljátok be a hangot is, hogy átérezzétek a teljes hangulatot!