Egy másik cikkünkben elkezdtünk egyfajta sorozatot, amely azt hivatott elősegíteni, hogy azok az olvasók akik szeretnek jobban belemélyedni a részletekbe ne maradjanak szomjasak. Azonban mint tudjuk, vannak olyanok is akik nagyon szeretnek focizni, de nem kíváncsiak a hosszas leírásokra. Csak a lényegre vágynak! Nos, nekik szól ez a cikk és persze mindenkinek aki szereti a sorozatot.
Ezek a megállapítások a játék alpha verziójára vonatkoznak. AZ itt felsorolt kellemetlenségek nagyrésze a következő hónapokban megszűnhet illetve az egyes játékelemek átalakításra kerülhetnek majd. Azért tartottuk azonban közzétenni ezt az értékelő táblát, hogy képet adhassunk a jelenlegi állásról.
Impact Engine – Ütközési Rendszer
Pro:
– valós időben kalkulálja ki a számítógép a legapróbb koccanásokat is
– élethű és a történésekkel egybefüggő sérülések
– igazi realizmust kölcsönöz a játéknak…
Kontra:
– … amikor működik akkor tökéletes
– a játékvezető döntéseit eléggé összezavarja
– földrekerülés vagy labdanélküli helyzetekben néha nemtudja a gép mit számoljon
Taktika Védekezés
Pro:
– több időnk van manőverezni alabdával
– a gombnyomogatós kényszerítős rendszernek vége
– különböző helyzetekben különböző taktikát kell alkalmazzunk
– a jó időzítésen hatalmas hangsúly van
Kontra:
– eleinte egy jól cselezgető játékos simán elviszi mellettünk a labdát
– lehet akinek idegesítő lesz több tényező együttes kezelése
– apróbb finomhangolások még mindig ráférnek
Precíziós Labdavezetés
Pro:
– nem csak kifejezetten a védők kijátszására használható
– automatikus labda takarás az ellenfélel szemben
– nagyobb tömegben a játékosunk kisebb érintéseket eszközöl a labdának
Kontra:
– többjátékos módban félő, hogy könnyen kihasználható lesz alacsonyabb tudású játékosok ellen
Továbbfejlesztett játékos inteligencia
Pro:
– játékosok látószögének hozzáadása a játékhoz
– nagyobb sztároknál jelentős képességek beli eltérés
Kontra:
– nem szembetűnő játék közben
– nehéz megmondani a fejlődést a tavalyi évhez képest
Mesterséges Inteligencia
Pro:
– jobb labdabirtoklási arány a gép javára
– több taktikai lehetőséget vet be a gép
– ugyanazokkat az eszközöket használja amiket mi játékosok is (precíz labdavezetés, új védekezési rendszer stb.)
Kontra:
– a játékosok még mindig nem rohannak a labda után vagy mozognak üres területre anélkül, hogy utasítanánk rá őket
– támadáskor egyenes vonalban futnak fel a támadók
– a csapatok mozgása így még mindig nagyon rendezett és lineáris
Labda Fizika
Pro:
– jobban érződik a labda súlya
– lövéseknél a röppálya sokkal alacsonyabb, nagyobb precizitást igényel célzásnál a játék
– a kapu fölé szálló lövések mostmár inkább tovaszállnak a közönség felé, mint annak tetejére hulljanak
– a csavart lövések is sokkal realisztikusabban hatnak
Kontra:
– passzolásnál sokszor rövidre sikerül az átadás a labda súlya miatt
– néha eléggé lomhán gurul a labda a pályán hosszabb labdavezetés közben
Grafika:
Pro:
– a fények kevésbé kontrasztosak és éltehőbbek lettek
– az időjárási körülények a jobb fények hatására sokkal ütősebbek
– jobban néz ki mint az előző
Kontra:
– a mezek modellje lényegében nem változott
– a fényeken kívül csak apróbb finomhangolásokat végeztek
– elmarad a hatalmas áttörés e téren idén
Egyéb Apróságok
– gyorsbedobás megjelenése: ez lényegében olyan mint a gyorsan elvégezhető szabadrúgás
– egy-egy balszerencsés sérülés után vagy abban az esetben ha egy játékosnak kezelésre van szüksége a játékvezető az ellenfélnek adja a labdát. Azonban az ellenfél VISSZA ADJA NEKÜNK! Úgy mint a valóságban.
– horizontálisan elhelyetkedő menürendszer, ami gyorsabban reagál az utasításokra
– a csapatválasztásnál a minimezek helyett, egy játékosmodellen jelennek meg a mezek, ahol mostmár látszódnak a zoknik is. Ez azért lehet fontos, hogy elkerüljük a hasonló színvilágú mezekből fakadó zavart.
– új bevonulási jelentek, akár az egyes csapatokra specifikálva
– új mérkőzés információs menüpontok
– valós fényképek a játékosokról a csapat kezelés menüpontban