FIFA 12 Online fejlesztések

Idén sokat fejlesztenek az Online játékon, ezért a hivatalos fórumon EA_Yasha, egy közösségi menedzser beszámolt a legfőbb fejlesztésekről. Aki ért angolul az egész bejegyzést elolvashatja itt, mi egy összefoglalót írunk a legfontosabb dolgokról.

 

A legtöbb kritika a szervereket éri, részben jogosan, de van amikor nem az ő hibájuk, hanem valami külső tényező miatt keletkezik zavar.
Az 1v1-es meccseknél, nem lehet őket felelősségre vonni, ugyanis, ha ott borul a kapcsolat, az nem az ő hibájuk, ugyanis a két gép egymáshoz közvetlen kapcsolódik (P2P). Viszont Csapat játéknál (OTP) és a Klub meccseknél a szerverek hibáztatása jogos, ott szerveren keresztül történik a kapcsolat. Itt az egyik, amit a játékos tehet, hogy a régiójának megfelelően választ társakat és akkor a távolság miatt nem történik probléma. Tisztában vannak ugyanakkor azzal is, hogy a szervereik kapcsolatán is javítani kell és ezt meg is teszik.
Három pontba szedve, amit csinálnak, hogy sokat tesztelnek a világ más-más régióiban, különböző erősségű internetkapcsolattal, kiterjesztve a vezetéknélküli kapcsolatokra is.
Jobb eszközöket használnak a hibák keresésére mind a gameplayben, mind az online kódban, valamint megpróbálják kiküszöbölni a deszinkronizációt is ezek segítségével.
A meccs létrehozáson is változtatnak, külön kitérve az ellenfél keresésére, mert sok gond volt a FIFA 11-ben ezzel. Most átköltöztették a hitelesítésért és ellenfélkeresésért felelős szervereket Európába, hogy a legtöbb embernek a lehető leggyorsabban működjön az online kezelőfelület.
Kijavították az összes kiskaput, amit használtak a játékosok (Flag Glitch, szuper csapatokat rangsorolt meccseknél, Virtual Pro módosítása, Trigger Glitch).
Végül felhívja a figyelmet, hogy a csalásokat kiküszöbölni az emberek miatt soha sem lehet, de figyelni fogják a közösséget és megpróbálnak ellene tenni.