Új mez, új részletek

Ismét egy mezbemutatóra került sor a FIFA 13-on keresztül, méghozzá egy hazai és egy vendég mez után, most egy harmadik, alternatív szerelést mutat be az EA-vel közösen egy harmadik csapat, a Tottenham Hotspur.

Ahogy azt megszoktuk, a mezre igazán a csapat szurkolóinak kell figyelni. A fekete-fehér kompozíció az Under Armour gyárából nagyon tetszetősre sikerült. Ha valaki nem hallott volna még erről a gyárról, esetleg nincs tőlük semmilyen felszerelése, nem kell szégyenkezni. Az amerikai cég elsősorban amerikában mozog, gyorsan végignézve a listát, hogy kiket szponzorálnak, Michael Phelpset mindenképp meg kell említeni, illetve az Aris Thessaloniki focicsapatát is ők öltöztetik. Ehhez a klubhoz csatlakozott most a Tottenham Hotspur.

Ami a videót illeti, az egy minden eddiginél látványosabb stadionbemutatóval kezdődik. Sajnos a szurkolókon ezúttal sem látunk érdemi változtatást, nincsenek füstök, koreográfiák, ám a beszűrődő hangok mintha javultak volna, jobb hangulatot teremtenek. Pálya melletti látványosságokat, azt leszámítva, hogy a játékvezető a kezében viszi be a labdát nem látunk. Érdemes megfigyelni a hálómozgást, illetve a kapufa hangját, valamint az új labdakezelési és cselezési mechanizmusokat.