FUT16 | Serie A és Ligue 1 TOTS!

Ezúttal két ország legjobbjait hozzuk el nektek, hiszen Franciaország és Olaszország TOTS csomagjait hozta el nekünk az EA Sports. Csúcsokat döntő csatárok, reneszánszukat élő középpályások és remek védők, valamint hálóőrök. Ezek a srácok június 3-ig elérhetőek!

A francia liga egyik legjobb hálóőre a nigériai Enyeama, aki előtt három védő, Thiago Silva, David Luiz és Sidibé szűrik a támadásokat. Előttük munkálkodik a reneszánszát élő Lassana Diarra, akinek a munkáját a PSG vezéregyénisége, Blaise Matuidi segíti. A támadó ötös még komolyabb, hiszen az új üstökös Boufal, az újjáéledő Ben Arfa és Lacazette mellett, az asszisztok királya Di Maria és a Párizsból legendaként távozó Zlatan kapott helyet a csapatban.

Az olasz ligát is remek játékosok képviselik. A kapuban, az idén rekordott döntő kapus, Gigi Buffon kapott helyet. Előtte a Barzagli, Koulibaly, Miranda trió játszik majd. A második fiatalembert már kinézte magának fél Európa, szóval a jelenléte sokat segithet majd az UT-s csapataitoknak! A középpályán, a sok csapat által körbeudvarolt trió, Pogba, Naingollan és Pjanic dolgoznak, kísérve a támadósorba kerülő Salah, Ilicic, Dybala, Higuain kvartettet.

Irány bontogatni! 

ligue1 seriea