Bejelentések, amiket nem tettünk közzé tegnap

Be kell látnom, óriási ziccert halasztottunk el a tegnapi nappal, hiszen annyi kamu információt jelentethettünk volna meg, amennyit nem szégyelltünk volna. Azonban, az EuroFIFA-nál kedves szerkesztők dolgoznak, így nem akartunk egy trollface-tengert magunk után hagyni. A szituáció viszont nem hagyott teljesen nyugodni, így összegyűjtöttem egy listát arról, miket is hozhattunk volna le “ál-cikként”. 

“Nem lesz több FIFA”

Nyilván a legvelősebb, de legkevésbé hihető cim lenne ez, hiszen nincs az a megveszekedett marketinges az EA Sportsnál, aki az egyik legjobban fogyó játékának gyártását, csak úgy leállitaná. Para lenne egyik napról, a másikra erre a cikkre ébredni, de április 1-én csak legyintenénk erre. 

“Bajnokok ligája licensz a FIFA 16-ban!”

Ez már egy övön aluli támadás lett volna, hiszen évek óta ez az egyik legnagyobb kérése a FIFA-soknak. Hivatalos BL-licensz és arra a bizonyos himnuszra kivonuló játékosok. Sajnos nem, még mindig nem.

“Magyar változat az Ignite FIFA-nak!”

A honi FIFA-sok rettentő boldogok lennének, egy magyar verziótól, de egyenlőre úgy néz ki, ez nem a következő kiadásban lesz.

“Mennyei Bajnokság (gy.k. Magyar bajnokság) a FIFA 16-ban!”

Ha a Bajnokom ligája licenszes poénért nem lincseltetek volna meg, akkor ezért igen. Sajnos (akármilyen peticiókat is irogatunk alá), a magyar liga csak nem akar bekerülni a FIFA-sorozatba. Ennek több piaci és nem-piaci tényezője is van, lényeg, hogy a szurkolókon kivül, igazán egyik elemnek (mint labdarúgó szövetség, vagy EA Sports) érdeke, hogy az NB1 a választható ligák közt legyen.

“Bezár az EuroFIFA”

Nem tudom, hogy melyik szerkesztőnk merte volna megirni ehhez a cikket, félve a bizonyos ördög falrafestésétől. Nyilván, az EuroFIFA robog tovább és megy a holnapi bajnokságot szervezgetni.

“Nem lesz FIFA Bajnokság”

Nyilván, az előzőből jön ez a megoldás is, hogy a bajnokságot fújhattuk volna le, egy kamu-hirrel, de azzal lehet, hogy pont a rendezvény alatt vágtuk volna a fát, hiszen, ki tudja, hogy hányan vették volna komolyan?

“Ingyen csomagok UT-ben”

Vajon hányan rajtoltak volna rá a nem létező ingyen pakkokra egy ilyen cim láttán? Sokan, igaz?

“Messi helyett CR7 a borítón, a FIFA 16-nál”

Akarunk madridista és barcás vitát az oldalon? Nem annyira, de talán a játékosokat nem annyira fogta volna meg ez a téma.

fifa15r

“Bajner Bálint a FIFA 16 borítóján”

Nem érdekel. 

Szerintetek még milyen álhírekkel lehetett volna telenyomni április 1-én az EuroFIFA-t? Ötleteiket megoszthatjátok kommentben, vagy holnap beszélgessünk erről a FIFA Bajnokság 9-en 🙂